Fotós magánoktatás Budapesten

Üdvözöllek a Magánoktatás oldalamon, nagyon izgalmas számomra, hogy itt vagy.
A fotózás az életemmé vált már több mint 10 éve és minden nap izgalomban tart azóta is, nagyon szeretek fotózni, tanítani és fotózásról beszélgetni. A magánoktatás azoknak szól akik szeretnék tudásukat kicsit elmélyíteni, vagy jobb alapokra helyezni. Minden egyes tanulómmal átvesszük a stúdiólámpák használatát, pontos fényképezőbeállításokat és sok minden mást ami ahhoz a fotózáshoz kapcsolódik amiről többet szeretnétek tanulni. Például újszülött magánórán nem csak a baba fotózását fogjuk együtt végigcsinálni, de együtt fogjuk előkészíteni a kellékeket, babzsákot, sokat beszélünk a biztonságról és, hogy hogyan segítsünk a szülőknek felkészülni a fotózásra. Azt a napot amikor találkozunk csak nektek szentelem, jöhettek nagyon sok kérdéssel, mindent át tudunk beszélni és kipróbálni.

1 NAPOS INTENZÍV Stúdió Kismama Magánoktatás (reggel 8-tól este 18-ig tart az oktatás)

Maximum 1 fő részvételével

180.000 Ft/fő

A tanfolyam alatt betekinthetsz abba, hogyan készítem fel az ügyfeleket a fotózásra, hogyan segítek a pózolásban, ruha kiválasztásban és anyagokat használatát. Megmutatom a különféle stúdió világítási technikákat amiket részletesen elmagyarázok majd. Lényeg a zökkenőmentesség és hatékonyság, legfontosabb, hogy várandós ügyfeleink Királynőként érezzék magukat a fotózás alatt. Ezzel a kismama magánoktatással mindent megmutatok neked, hogy te is professzionális műtermi fotókat tudjál majd készíteni a kismamákról. A magánoktatás alatt készült képeket tudod majd használni a portfóliódban is.

Amit hozni kell magaddal: fényképezőgép amit manuál módban tudsz használni, memóriakártya, elemek, töltők, 35mm -es vagy 50mm-es és akinek van a 85mm-es objektív vagy zoom objektív (az én kedvencem a 24-70mm).

Az ár tartalmazza magát az egy napos képzést, üdítőt, kávét, rágcsálnivalókat, ebédet sőt egy kis meglepi ajándékcsomagot és az általam készített digitális hátterekből is.

 

Tanulóim mondták:

"Nekem nagyon hasznos volt a workshop örültem hogy részt vettem rajta. 😊 Szuper volt élőben látni hogyan használsz egy sima anyagot ruhaként és egy kis kreativitással mi mindent ki lehet hozni egyszerű dolgokból is.
Szuperek a kedvezmények is, meg fogom nézni őket, köszönöm!
Meg egyáltalán, köszönök minden apró tippet, amik mégis nagy változásokat tudnak hozni! "
 
"Köszönöm szépen a biztatást és a kedves szavakat, örülök, hogy Rád találtam és ott lehettem a workshopodon! Nagyon hasznos volt számomra, sokat segítettél már most is, nagyon jól összerakott, választékos és alapos képzésen vehettem részt, hálás vagyok érte!
Külön öröm, ahogy említettem is, hogy nagyon kis létszámú volt, szinte magán oktatáson éreztem magam!  "       

A workshopon megmutatom:

  • - Fehér háttérnél készült kismama képek
  • - Sötét háttérrel készült kismama képek
  • - Előnyös pózok kismamáknak, pózok gyermekekkel és családi képek is
  • - Kellékek, ruhák kiválasztása és anyagok sokféle használata
  • - Stúdió lámpák használata
  • - Fotózási szögek
  • - Ügyfelekkel való kommunikáció
  • - Egy fotó retusálása

Program

1. nap:

  • - Érkezés 8 órától
  • - 8.30-tól-11.30-ig kellékek átbeszélése, anyagok használata, stúdió fények bemutatása, beszélgetés marketingről
  • - 12-14.30-ig  kismama fotózása fehér és sötét hátterek használatával
  • - 14.30-tól-15.30-ig ebédszünet, pihenő
  • - 15.30-17-ig  Photoshop
  • - 17-18 óráig átbeszéljük a felmerülő kérdéseket felelevenítjük a legfontosabb dolgokat amiket aznap tanultunk
Jelentkezés

1 NAPOS INTENZÍV Újszülött magánoktatás (8-tól  - 20-ig tart az oktatás)

195.000 Ft

Az újszülött fotózás nagy türelmet igénylő fotózás és nagyon sok minden van amire oda kell figyelnünk, hogy a babák biztonságosan legyenek megörökítve. Nagyon sok dolog van amit én magam is megtanultam, és elsajátítottam az elmúlt nyolc év alatt. Kidolgoztam egy nagyon jó munkafolyamatot annak érdekében, hogy mind a baba mind a szülők boldogok legyenek a fotózás alatt és rövidítsem a fotózások időtartamát is, amíg eleinte egy fotózás 4-5 órába is beletelt most már 2-3 óra alatt végzünk, úgy, hogy a babának is mindent megadunk amire szüksége van és észrevettem, hogy a szülők is nagyon örülni szoktak, hogy ilyen gördülékenyen működik a fotózás és nem kell 5 órát egy fűtött stúdióban ülniük. A magánoktatás folyamán 1 újszülött babát fogunk fotózni babzsákon és kellékekben, elkészítjük családi fotóikat is plusz még a speciális oktató babán, a Vászonbabán lehet még gyakorolni. A workshop alatt készült képeket ti is tudjátok használni majd a portfóliótókban.

Amit hozni kell magaddal: fényképezőgép amit manuál módban tudsz használni, memória kártya, elemek, töltők. 35mm -es vagy 50mm-es objektív vagy zoom objektív (az én kedvencem a 24-70mm).

Az ár tartalmazza magát az egy napos képzés, üdítőt, kávét, rágcsálnivalókat, ebédet.
Sőt még kapsz egy kis meglepi ajándékcsomagot az általam készített digitális hátterekből is.

Tanulóim mondták:
"Én úgy érzem hogy megkaptam azokat az információkat, amihez szükségem voltak a babafotózáshoz. Külön örülök, hogy megismertelek és téged választottalak oktatóként...nagyon jól éreztem magam és az egy plusz volt számomra, hogy nagyon közvetlen volt az oktatás és személyes dolgokról is nagyon jól elbeszélgettünk /ezért is volt jó, hogy egyéni oktatást tartottál nekem/. Számomra az is + volt, hogy nem volt egyszerű dolgod a babával :D így láttam, hogyan kell megnyugtatni a babát, ha nem akar aludni / örülök annak is, hogy nem kell bizonyos dolgokra egy vagyont költeni - pl., fehér zaj...így a költségvetésem is lecsökkenthetem (azt nagyon szerettem volna vásárolni)  + láttam azt is, hogy igen, a babafotózásra időt kell szánni, nem elég azaz átlag 1-2 óra, ami nekem egy átlag pocakfotózásra/gyerekfotózásra elmegy. A kedvezmények is jól fognak jönni, ismerem Zolillát és Gerikát, vásároltam már tőlük és a közeljövőben fogok is tőlük vásárolni, mert nagyon meg voltam elégedve a termékeikkel - köszönöm szépen! A vonaton végignéztem a kis munkafüzetet amit adtál...nagyon tetszett, azt is köszönöm a kis ajándékokkal együtt. Nagyon jó volt végignézni és feleleveníteni a tanultakat. Még1x...ha nem írtam elégszer :D köszönöm, köszönöm, köszönöm!"

"Nagyon hasznos volt a szombati nap, sokat tanultam nagyon, örülök, hogy sok trükköt és technikát megmutattál, tényleg azt érzem, ahogy mondtad is, hogy éveket spóroltam tanulásban. Egyelőre beszerzem a szükséges alap kellékeket és utána elkezdek gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. A wrapolástól tartok egy kicsit, de remélem hamar bele lehet rázódni. Nagyon sok mindent mondtál és mutattál meg, nagyon nagy élmény volt látni munka közben. És köszönöm az ajándékokat is, nagyon hasznosak! "

"Nagyon szépen köszönöm ezt a részletes oktatást és a csodás szombati napot, nagyon élveztem és örülök hogy Hozzád mentem, sokat tanultam Tőled ès a többi tényleg már csak gyakorlás kérdése 🥺 én pedig igyekezni fogok ."

A magánoktatás keretén belül megmutatom:

  • - Hogyan készítsük elő a babzsákot és a kellékeket
  • - Fényképezők, lámpák beállítása
  • - Fotózás alatt nagyon fontos a szülőkkel való kommunikáció
  • - Baba altatása vagy wrap-olás az első fotókhoz, különböző trükkök éber babák esetében
  • - Minden beállításnál megbeszéljük a fotózási szögeket, variációkat
  • - Babzsákon fotózás, hogyan tudunk egyik pózból a másikba minimális mozgatással átmenni. A legfontosabb, hogy a babát ne nagyon zavarjuk meg az alvásban
  • - Különböző kellékekben való fotók készítése
  • - Szülökkel és kistestvérekkel fotók
  • - A fotózás folyamán megmutatom a leggyakoribb wrap technikákat

Program:

  • - Érkezés 8 órától
  • - 8.30-tól 1ö-ig óriás babzsák és kellékek előkészítése
  • - 10– 13 óráig oktatóbaba használatával átvesszük a babzsákos pózokat és különféle kelklékekbe is belerakjuk az oktatóbabát, majd ezeket mind be is fotózzuk stúdiólámpa használatával. 
  • - 13-14 óráig ebédszünet pihenő
  • - 14-18 óráig újszülött baba fotózás, amiket délelött átvettünk az oktatóbabával, megpróbáljuk megcsinálni az újszülött babával is, itt neked is lesz lehőséged pózolni és betekerni a babát a felügyeletemmel.
  • 18-20-ig átbeszéljük ami aznap tanultunk, megmutatom, hogyan szoktam megretusálni a képeket és átnézzük a képeket amiket te készítettél az oktatás alatt.

Jelentkezés

1 NAPOS FINE ART magánoktatás (reggel 8-tól este 17-ig tart az oktatás)

Maximum 1 fő részvételével

175.000 Ft/fő

Fine art fotók készítése egy nagyon speciális folyamat, nemcsak a retusálás ami meghatározza milyen lesz a fotó amin dolgozunk, hanem már a kellékek megválasztása, színek kombinálása és a fények használata, ide tartozik a fényképező beállítása is, fogja megadni a végeredményt és a kép sikerességét. Ha jól végezzük el ezeket a folyamatokat akkor sokkal könnyebb lesz a munkánk mikor leülünk hogy elvégezzük a photoshoppal az utómunkát. Ezért a fine art magánoktatásom keretében  ezeket mindd átvesszük átbeszéljük, készítünk képeket kellékek nélkül , klasszikus beállításokban majd használunk több kelléket is. Végigbeszéljük a stúdió lámpákat és a fényképező beállításokat és természetes fénynél is készíthetünk képeket, hogy lásd a különbséget. 
Egy magánoktatás rengeteg olyan információt szolgál ami sokkal könnyebbé tudja tenni munkánkat a jövőben, amit itt tanulsz majd tudod használni más területein is a munkádnak és a legfontosabb, hogy igazi modellekkel gyakoroljuk a legfontosabb dolgokat amit tudni kell egy stúdióban.

Amit hozni kell magaddal: fényképezőgép amit manuál módban tudsz használni, memória kártya, elemek, töltők. 35mm -es vagy 50mm-es objektív vagy zoom objektív (az én kedvencem a 24-70mm).

Az ár tartalmazza magát az egy napos képzés, üdítőt, kávét, rágcsálnivalókat, ebédet.
Sőt még kapsz egy kis meglepi ajándékcsomagot az általam készített digitális hátterekből is.

A magánoktatás keretén belül megmutatom:

  • - Hogyan készítsük össze a kellékeket, ruhákat.
  • - Fényképezők, lámpák beállítása
  • - Fotózás alatt nagyon fontos a modellel és a szülőkkel való kommunikáció
  • - Minden beállításnál megbeszéljük a fotózási szögeket, variációkat
  • - Megnézünk különféle pózokat, kezek lábak elhelyezése
  • -Megbeszéljük ami a gyengeséged és azon is dolgozunk a nap folyamán
  • -Maximum 2 képed megretusálása elejétől végéig Photoshop használatával

Program:

  • - Érkezés 8 órától
  • - 8.30-tól 10 ig kellékek előkészítése, megismerkedünk a stúdióval
  • - 10– 13 Modell fotózása ( terv szerint legalább két modellt szeretnék az oktatásra)
  • - 13-14 óráig ebédszünet pihenő
  • - 14-16 óráig átnézzük a képeket, megmutatom én hogyan szoktam kiválogatni és egy-két fotót együtt megszerkesztünk
  • - 16-17 óráig átbeszéljük a felmerülő kérdéseket, felelevenítjük a legfontosabb dolgokat amiket aznap tanultunk

A képeket tudod majd használni portfólódban is. 

Jelentkezés