Először is el kell dönteni, hogy stúdió vagy kinti helyszínen szeretnétek fotózást gyermekeinknek? Ha ezt tudjuk akkor onnantól már sokkal egyszerűbb kiválasztani ruházatokat, kellékeket és helyszíneket.  A stúdió fotózásokat szeretem délelőtt foglalni, természetesen időt tudunk pontosítani és úgy alakítani, hogy jó legyen mindenkinek, a legjobb, ha kisebb gyerekeket is fotózunk, hogy a reggeli alvás utánra rakni a fotózást, igy kipihentebbek és egyben boldogabbak is lesznek. A külső helyszínen való fotózások a naplemente előtt két órával a legjobb kezdeni, ez nyáron ugy 5 óra tájban van, akkor már nincsen olyan forróság sem és a fények ragyogóak.

Attól függően, hogy melyik gyermek fotó csomagot választottátok a fotózás körülbelül 45perc-1,5 órát vesz igénybe.

A fotózás  kellemesen, szórakoztatóan és általában nevetéssel telik. Minden gyermek fotózás folyamán készítek képeket a gyerekekről együtt  majd a gyerekekről külön-külön is. A fotózásra lehet hozni a családi kutyusokat, kedvenceket is. Ha az időjárás nagyon rossznak néz ki a fotózás napján és nem studióban leszünk, természetesen új időpontot beszélünk meg.

Ami fontos lehet mindenféleképpen egy pár váltás ruha, babatörlőkendők, kedvenc játékok (kis gyermekek esetében), víz, kedvenc rágcsi, tiszta cipő, fésű, kellékek.

Ha kinti helyszínen fotózunk az időjárásnak megfelelően pakoljunk ruhákat, kellékeket, az évszakokhoz igazíthatjuk a színeket is amiket választunk, a stúdió portréknál természetesen bármijen jellegű ruhakat hozahatunk. A kedvenc gyerek ruhákat le lehet fotózni és elküldeni nekem, így én is tudok segíteni  kiválasztani a legmegfelelőbbet a megbeszélt fotózásra.

Fontos, hogy először döntsük el a színeket amiket szeretnénk, és a stílus amit szeretnénk visszakapni a fotókon, lehet vagány, színes, vidám, lehet komolyabb inges, mellényes fotók...stb,  a színek harmonizáljanak egymással, ne hozzunk feliratos pólókat, vagy ne készítsünk össze sok mintás ruhát mert az zavaró lehet majd a képeken. Hozzunk kellékeket, mint kendőt, sálat, kardigánt vagy kalapot, sapkát it akár. A legfontosabb, hogy a gyerekek érezzék magukat a kiválasztott ruhákban és igy a fotózás is jól fog menni. 

Most az unalmas dolgokról, kérlek olvasd el, mert a fotózáson való részvétellel automatikusan elfogadja a szerződési feltételeket!

Minden ügyfelem nagyon értékes számomra, és szeretnék minden fotózást a lehető leg kellemesebbé és könnyebbé tenni, és mind ügyfeleim, mind saját magam számára összeállítom a következő stúdió szabályzatot.

  • Időpontot foglaló fizetésével garantálom,  a fennmaradó díjat választott csomagból a fotózás napján kell megfizetni. A fotózás dátumát átütemezhetjük abban az esetben, ha legalább 48 órával előtte értesítenek róla, születésnapi fotózások esetében minimum 72  órával előtte tudnom kell a tortarendelés módosítása miatt. Az időpont változtatás egyszer lehetséges. Szerződés megkötését követő 14 naptári napon belüli jogszerű elállása / felmondása esetén a megfizetett Díj teljes egészében visszajár a Megrendelő fogyasztónak
  • Ha betegség vagy más személyes vészhelyzet miatt le kell mondania a fotózást, kérjük, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a stúdiót 24 órás felmondással értesítse, hogy az időpontot más ügyfelek rendelkezésére bocsáthassam. A lemondás elmulasztása a foglaló díjának elvesztését vonja maga után, így az új dátum foglalásához újabb foglaló befizetés szükséges.
  • Bármilyen típusú fényképezőgép, videokamera használata vagy telefonos fotók készítése nem megengedett a fotózás során.
  • A fotózásokon való részvétel csak azokra a személyekre korlátozódik, akiket fényképezek. Gyermekek és újszülöttek esetében a részvétel csak két szülőre korlátozódik. Ha nagyszülők szeretnének jönni, őket mindig szeretettel várom. Háziállatokat előre bejelentve, egészségesen lehet hozni.
  • Kérjük, ne hozzon magával személyes asszisztenseket, dadusokat, gondozókat vagy barátokat a fotózásra. További személyek jelenléte nagyon zavaró, nemcsak a fotós, hanem a fényképezettek számára is.
  • Az fotózást a megbeszélt időpontban kezdjük. Mindig hagyok pár óra szünetet fotózások között tehát, ha a gyerekek kicsit nyűgösebbek véletlenül akkor is van elég időnk befejezni anélkül, hogy kapkodnunk kéne, de nagyon fontos, hogy mindenki a megbeszélt helyen és időpontban felöltözve, sminkkel készen megjelenjen, különösen fontos ez külső helyszinen megbeszélt fotózásoknál amikor az időpont késő délután van, ha a nap lemegy, el kezd sötétedni akkor nem tudunk fotózni, új időpontot új foglaló kifizetésével kell megszerveznünk. Továbbá mini fotózások esetén mikor egyik fotózás a másik után következik, ha valaki késik akkor csak annyi ideje lesz a fotózásra amennyi maradt a megbeszélt időböl, hosszabbításra nincs lehetőség.  
  • A Ginger and Lime photography fenntartja a jogot a Fényképezés időpontjának a megváltoztatására abban az esetben, ha az időjárás és/vagy a fényviszonyok a Fényképezés megtartását nem teszik lehetővé. Az erről való döntés Szolgáltató diszkrecionális joga, amelyet köteles Szolgáltató a Fényképezés időpontja előtti naptári nap délután 16 (tizenhat) óráig közölni Megrendelővel. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi és kijelenti jelen ÁSZF elfogadásával, hogy az időjárási körülmények vis maiornak minősülnek, így Ginger and Lime photography semmilyen felelősséggel nem tartozik az időjárási körülmények, jelenségek következtében beállt károkért. Amennyiben az időjárási körülmények Szolgáltató diszkrecionális döntése okán nem teszik lehetővé a Fényképezés megtartását az eredeti időpontban, úgy a Fényképezés megtartására a felek kötelesek egymással a jóhiszeműség és tisztesség jegyében kölcsönösen egy másik naptári napot meghatározni.
  • A fotók készen állnak megtekintésre 10-14 nappal a fotózás után. A képeket jelszóval védett online galériában tudják majd megtekinteni, itt az összes kézzel szerkesztett kép (25-65 fénykép) lesz megtekinthető, a galéria 7 napig lesz fönnt, ezen idő alatt lehet kiválasztani annyi darabszámú képeket amennyi ki lett fizetve a fotózás idején, ha több képet szeretnénk, lehet darabszámban vásárolni vagy kifizetni a különbséget a kollekciók között. Ginger and Lime photography fenntartja a jogot a saját alkotói szabadsága szerinti önkéntes és egyoldalú döntése alapján a fényképezés ideje alatt készült nyers fényképekből történő azon fényképek kiválasztása, amelyek a Ginger and Lime photography által képviselt és egyoldalúan meghatározott minőségi szintet eléri és amelyeken a Szolgáltató fotográfusi utómunkát végez, továbbá amelyeket – a megrendelt fotózási csomagban meghatározott keretben – a Megrendelő által elérhetővé és kiválaszthatóvá tesz.
  • A Ginger and Lime Photography által nyújtott termékek és szolgáltatások egyedi jellege miatt minden értékesítés végleges, miután kézbesített. A papírképeket, faliképeket, fotós könyveket nem lehet visszaküldeni vagy cserélni. A termékeket személyesen ellenőrzöm mielőtt postázom ügyfeleimnek, ha bármi hibát észlelek fel fogom venni a kapcsolatot a gyártóval, hogy a hibát korrigálják. 
  • További nyomtatások, termékek megrendelések bármikor elvégezhetők az év folyamán, a fotókat megőrzöm, nem törlöm, le. Mint mindig, a nyomtatási rendelések minimális összege 3000 Ft, ezért a legjobb, ha minden megrendelést egyszerre ad le, hogy ne kelljen minden alkalommal megfelelnie a minimumnak.
  • A Megrendelő részére történő szállításának kötelezettsége, illetve az azzal kapcsolatos valamennyi költség a Szolgáltatót terheli. A szállítás Szolgáltató egyoldalú döntése alapján postai úton (ajánlott küldeményként) vagy futárszolgálattal történik. Felek ilyen tárgyú külön megállapodása alapján lehetőség van a fényképek Megrendelő által történő személyes átvételére is.
  • Nagy figyelmet fordítok a digitális képek megfelelő expozíciójára, retusálására és archiválására. Adatvesztés, fényképezőgép vagy bármelyik berendezés meghibásodása, a fotós megbetegedése   esetén, amely megakadályozza a fotózás lebonyolítását, a fotós felelőssége az összes munkadíj visszatérítésére, vagy új időpont befoglalása az ügyfél számára külön költség nélkül.
  • A Ginger and Lime Photography által készített összes kép digitális formában (online, e-mail stb.) Vagy nyomtatott formában, a Ginger and Lime photography által készített összes kép szerzői jogi törvény védelme alatt áll, és nem módosítható vagy értékesíthető.
  • A Ginger and Lime photography fenntartja a jogot, hogy bármilyen fotót vagy egyedi készítésű terméket, publikálásra, stúdió-marketingre vagy más promóciós célokra használjon. A digitális szerkesztett képek és az eredeti RAW képek a Ginger and Lime Photography tulajdonában maradnak.

Védettségi igazolvánnyal rendelkezem!

A vírus miatt az egész világ egy nagyon nehéz helyzetbe került. A globális coronavírus-járvány mind családunkat, mind vállalkozásunkat, közösségünket és életmódunkat érinti. Ez idő alatt, a frusztráció, a nehézségek és az érzelmi terhek ellenére ... remélem, hogy sikerült megtalálni a kellemes pillanatokat is. Az elmúlt évben annyi jót láttam a világban, az emberek minden eddiginél több időt szánnak arra, hogy támogassák egymást és szeretteiket.

Ezzel a házirenddel csak tudatni szeretném minden látogatóval, hogy milyen óvintézkedéseket hoztam annak érdekében, hogy a fotózások probléma nélkül tudjanak működni.

  • A stúdió egy nap egy studió és egy szabadtéri fotózásra korlátozódik, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a takarítás folyamatára és új szettek építésére
  • A fotózás ideje alatt csak a szülőket és a fényképezett gyermekek tartozkodhatnak a stúdióba. Több családtag nem engedélyezett. Nagyszülők előre bejelentve megbeszélés alapján jöhetnek.
  • Cipőt az ajtónál le kell venni, papucs a bejáratnál kapható. A fotózás folyamán viselt cipőket kérem hozzák magukkal megtisztítva.
  • Én -a fotográfus- minden fotózás folyamán maszkot és kesztyűt is viselek. Maszkok és kesztyűk a szülők és a gyermekek számára is hozhatók és lehet viselni mikor nem fotózunk.
  • A fertőtlenítőt a stúdió bejáratánál és a stúdióban is találhatunk. Szokásos takarítási óvintézkedések minden egyes fotózás előtt és után megtörténik, beleértve a sokszor érintett felületek megtisztítását mint például kilincsek, a stúdióban használatos takarók, szövetek mosása, a szemetesedények kiürítése, a fürdőszobában végzett tisztítás és fertőtlenítés.
  • Minden évben nagy gondfot fordítok arra. hogy egészséges legyek, újszülötteket, kismamákat fotózok, ha bárki nem érzi jól magát vagy covid 19 tünetei vannak, kérem jelezze és mindenféleképpen új időpontot kell megbeszélnünk.
GACOR77 CAIR77 ADMIN77 DP96 RUPIAH138 RECEH88 RECEH88 MANTUL138 MANTUL138 PASUKAN88 PASUKAN88 BOBO77 BAYAR77 BAYAR77 GARUDA69 RUPIAH138 GCR77 TANGO77 GACOR77 GACOR77 MODUS99 LORD88 GOCAP123 GACOR96 ODIN77 PARGOY88 PARGOY88 MAXWIN138 MAXWIN138 MAXWIN138 POLASLOT138 EPICWIN138 DISKO69 NGASO77 WIBU69 BESTI69 DINO69 BOSSWIN168 BOSSWIN168 RECEH69 MEWAHBET MEWAH99 FOYA88 SAWER138 PUAS69 MIDAS77 MIDAS77 SIP69 SIP69 MODUS99 MODUS99 GCR77 MASTER38 MABAR69 LOTUS138 LOTUS138 COCOL88 BARON69 DINASTI168 ZONA69 NOBAR69 RONIN86 STARLING69 DAGET77 DAGET77 ADMIN77 GARUDA69 PAY77 PAY77 MEMBER77 MEMBER77 BANK77 BANK77
MIDAS77 TOKO79 ONLINE138 WA77 BANK77 GCR77 DETIK123 PECAH138 SIAP46 JUS77 OJOL77 SIP69 MODUS99 LOTUS138 DINASTI168 ZONA69 NOBAR69 RONIN86 BARON69 STARLING69 MABAR69 BOBO77 MAHJONG69 MASTER38 COCOL88 BOSSWIN168
DINASTI168 LOTUS138 BESTI168 DISKO69 MAXWIN138 POLASLOT138 PARGOY88 DINO69 EPICWIN138 HAHA69 NGASO77 GARUDA69 GARUDA138 SIP69 GACOR77 MAHJONG69 RONIN86 MABAR69 COCOL88 BOSSWIN168 MASTER38 NOBAR69 ZONA69 BARON69 BOBO77 STARLING69 SIKAT88 STARS77 AGEN138 DANA69 KOPI77 OJOL77 WEB77 MIDAS77 EGP88 FIRE138 BAYAR77 PAY77 BANK77 ADMIN77 BUKA77 MENANG77 MEMBER77 WA77 TOKO79 MODUS99 WD138 PECAH138 GACOR96 GANAS69 ONLINE138 JUS77 SIAP46 VICTORY77 ODIN77 ML138 DETIK123 RUPIAH138 GCR77 DP96 CAIR77 RECEH88 MANTUL138 PASUKAN88 FOYA88
DINASTI168 LOTUS138 BESTI168 DISKO69 MAXWIN138 POLASLOT138 PARGOY88 DINO69 EPICWIN138 HAHA69 NGASO77 GARUDA69 GARUDA138 SIP69 GACOR77 MAHJONG69 RONIN86 MABAR69 COCOL88 BOSSWIN168 MASTER38 NOBAR69 ZONA69 BARON69 BOBO77 STARLING69 SIKAT88 STARS77 AGEN138 DANA69 KOPI77 OJOL77 WEB77 MIDAS77 EGP88 FIRE138 BAYAR77 PAY77 BANK77 ADMIN77 BUKA77 MENANG77 MEMBER77 WA77 TOKO79 MODUS99 WD138 PECAH138 GACOR96 GANAS69 ONLINE138 JUS77 SIAP46 VICTORY77 ODIN77 ML138 DETIK123 RUPIAH138 GCR77 DP96 CAIR77 RECEH88 MANTUL138 PASUKAN88 FOYA88
DINASTI168 LOTUS138 BESTI168 DISKO69 MAXWIN138 POLASLOT138 PARGOY88 DINO69 EPICWIN138 HAHA69 NGASO77 GARUDA69 GARUDA138 SIP69 GACOR77 MAHJONG69 RONIN86 MABAR69 COCOL88 BOSSWIN168 MASTER38 NOBAR69 ZONA69 BARON69 BOBO77 STARLING69 SIKAT88 SIKAT88 STARS77 AGEN138 DANA69 KOPI77 KOPI77 OJOL77 WEB77 MIDAS77 EGP88 FIRE138 BAYAR77 PAY77 BANK77 ADMIN77 BUKA77 MENANG77 MEMBER77 WA77 TOKO79 MODUS99 WD138 PECAH138 GACOR96 GANAS69 ONLINE138 JUS77 SIAP46 VICTORY77 ODIN77 ML138 DETIK123 RUPIAH138 GCR77 DP96 CAIR77 RECEH88 MANTUL138 PASUKAN88 FOYA88
DINASTI168 LOTUS138 BESTI168 DISKO69 MAXWIN138 POLASLOT138 PARGOY88 DINO69 EPICWIN138 HAHA69 NGASO77 GARUDA69 GARUDA138 SIP69 GACOR77 MAHJONG69 RONIN86 MABAR69 COCOL88 BOSSWIN168 MASTER38 NOBAR69 ZONA69 BARON69 BOBO77 STARLING69 SIKAT88 STARS77 AGEN138 DANA69 KOPI77 OJOL77 WEB77 MIDAS77 EGP88 FIRE138 BAYAR77 PAY77 BANK77 ADMIN77 BUKA77 MENANG77 MEMBER77 WA77 TOKO79 MODUS99 WD138 PECAH138 GACOR96 GANAS69 ONLINE138 JUS77 SIAP46 VICTORY77 ODIN77 ML138 DETIK123 RUPIAH138 GCR77 DP96 CAIR77 RECEH88 MANTUL138 PASUKAN88 FOYA88
DINASTI168 LOTUS138 BESTI168 DISKO69 MAXWIN138 POLASLOT138 PARGOY88 DINO69 EPICWIN138 HAHA69 NGASO77 GARUDA69 GARUDA138 SIP69 GACOR77 MAHJONG69 RONIN86 MABAR69 COCOL88 BOSSWIN168 MASTER38 NOBAR69 ZONA69 BARON69 BOBO77 STARLING69 SIKAT88 STARS77 AGEN138 DANA69 KOPI77 OJOL77 WEB77 MIDAS77 EGP88 FIRE138 BAYAR77 PAY77 BANK77 ADMIN77 BUKA77 MENANG77 MEMBER77 WA77 TOKO79 MODUS99 WD138 PECAH138 GACOR96 GANAS69 ONLINE138 JUS77 SIAP46 VICTORY77 ODIN77 ML138 DETIK123 RUPIAH138 GCR77 DP96 CAIR77 RECEH88 MANTUL138 PASUKAN88 FOYA88
Update cookies preferences